Székely János

erdésztechnikus

A Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközép Iskola elvégzése után a DEFAG Gyulai Erdészeténél, mint fakitermelő szakmunkás kezdte el a munkát.

A munka mellett 1986-ban erdész technikus képesítő vizsgát tett.

1988 tavaszától a Gyulai Erdészet Törökerdei kerületében Guti János kerületvezető erdész mellett beosztott erdészként dolgozott.

1988. őszén nevezték ki a DEFAG Gyulai Erdészet Városerdei kerületébe. Kinevezése után közel 70 ha erdőtelepítését vezényelte le és a következő években is évenként 10-20 ha közötti erdőfelújítások kivitelezését végezte.

A 90-es évek elején a kerületében került bevezetésre a tuskózás nélküli makkvetés, mely technológiát a mai napig is alkalmazzák.

A 90-es évek elején tevékenyen részt vett a mályvádon zajló ökológiai vízpótlás irányításában és kivitelezésében, az azóta is működő vízpótlás működtetését koordinálja.

Magánkézben levő erdők felújításában is tevékenyen részt vesz.

Munkája mellett szakmai irányítással segíti a hozzá forduló magán erdőgazdálkodókat.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató