Tronovics Zoltán

erdésztechnikus

a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola tanulmányainak befejezését követően 1971 szeptemberében a FEFAG Nyírbélteki erdészeténél kezdte el erdészi szakmáját, melyet csak két éves katonai szolgálata szakított meg.

A kerületvezetői állás betöltéséig az akkori hagyományok tiszteletében még göröngyös út állt előtte, hisz beosztott erdészként, majd szállítás irányítóként jó helytállásának eredményeként vágásvezető erdész lett 1981-ben.

A mélyebb szakmai ismeretek elsajátítása arra ösztökélte, hogy 1982-ben kimagasló teljesítménnyel megszerezze technikusi oklevelét. Kitartását és munkahelye iránti elkötelezettségét mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy az 1981-es cégen belüli erdészeti átszervezés a Nyírbátori erdészethez vezényelte.

Méltán megérdemelt és önmaga számára is kitűzött célját 1993-ban érte el, mikor kinevezték a Csere I. erdészkerületbe kerületvezetői állásba. Az akkori legnagyobb területű kerület komoly feladatokat rótt rá, melyeket szakmai kivitelezésében és emberi hozzáállásában mindig példaértékűen végzett. Az erdőfelújítások mellett több 10 hektárnyi területen volt szakmai irányítója erdőtelepítéseknek, sőt kerületében a megörökölt és újonnan felkarolt nyár fajta-összehasonlító kísérleteken túl, fenyők hálózat és termőhely tűrésére végzett kísérletekben is jeleskedett.

A Nyírlugosi erdészet 1999. január 1-i megalakulásával főerdészi munkakört kapott, ahol a tő melletti munkavégzésen túl a tapasztalaton és megismerésen alapuló szakmai kontrollal is segíti erdész kollegáit. Számára az erdész élet mélyen gyökerező hitvallás.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató