Madácsi Sándor

erdőmérnök

Madácsi Sándor 1965. december 19-én Szabadszálláson született.
A Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd 1990-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán erdőmérnökként végzett.
1993-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági környezetvédelmi szakmérnöki másod diplomát szerzett.
2000-ben Nyugat-Magyarországi Egyetem erdészeti növényvédelmi okleveles szakmérnöki diplomája gazdagította tovább az iskolai végzettségének listáját.
Első és egyetlen munkahelye a KEFAG Zrt. és jogelődje, ahol több mint 21 évvel ezelőtt, 1990. szeptember 1-én kezdett. Munkáját a Harkakötönyi Erdészetnél végezte gyakornoki munkakörben, majd 1991. március 1-től erdőművelési műszaki vezetői munkakört töltött be.
1997. január 1-től erdészetvezető-helyettes, majd 2001. március 1-től a Kerekegyházi erdészet erdészetvezetője. 2003. május 1-től a szervezeti korszerűsítés kapcsán a Nyárjasi és a Kerekegyházi Erdészet összevonásával kialakított Észak-Kiskunsági Erdészet erdészetvezetője, mely munkakörnek a megnevezése 2011. szeptember 1 napjától erdészeti igazgatóra módosult.

Szakmai tevékenysége:

Madácsi Sándor az alföldi erdőgazdálkodás elkötelezett híve, a Duna-Tisza közi homokhátság erdőgazdasági táj erdőművelésének specialistája. Szakmai tevékenysége kapcsán minden igyekezetével arra törekszik, hogy a termőhely adta lehetőségek keretein belül minél természetszerűbb erdőállományokat létesítsen főként a KEFAG Zrt. által kezelt védett és nem védett erdőfelújítások megvalósítása során. A természetvédelmi hatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság elvárásainak igyekszik mindig úgy megfelelni, hogy a közös egyeztetések során létrejött döntések a gyakorlatban még megvalósítható kompromisszumot eredményezzenek.

Az irányítása alá tartozó Erdészeti Egység Kecskemét Város zöldövezeti térségében több sikeres és példa értékű, főként őshonos fafajokból álló természetszerű erdőtelepítést hajtott végre.

Vezetésével a városi lakosság körében egyre népszerűbb Kecskeméti Arborétum és Nyíri Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskola, melyek az erdőgazdálkodás közjóléti tevékenységének szimbólumává váltak, elősegítve ez által is az erdész szakma népszerűsítését, közvéleménnyel való elfogadtatását.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató