Felföldi Zoltán

okleveles erdőmérnök, nyugalmazott erdészetvezető

Felföldi Zoltán 1943. október 26-án Kecskeméten született, kötődése az alföldi tájhoz egész eddigi szakmai pályafutását végig kísérte.
- Általános iskolai tanulmányait Lakiteleken végezte. - 1961-ben Kecskeméten érettségizett. - Érettségi után első jelentkezését a soproni egyetemre elutasították ezért szakmunkástanulóként elhelyezkedett a székesfehérvári rádió és Televíziókészülékek Gyárába ahol 1963-ban szakmunkás képesítést szerzett. - 1969-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán erdőmérnökként végzett jó minősítéssel. - 1969 július 1től 2003-ig folyamatos munkahelye a KEFAG Zrt. és jogelődje, ahol 34 éven keresztül szinte példátlanul egy munkahelyen, a Nyárjasi Erdészetnél dolgozott. Beosztását tekintve a kötelező gyakorlati év után 1989-ig az Erdészet erdőművelési műszaki vezetője, 1990-től 2003-ig az erdészet vezetője. Utolsó munkában töltött évében szervezeti összevonások miatt a KEFAG Zrt. központjának Koordinációs osztályvezetői beosztását töltötte be.
Egy leány és egy fiú gyermek apja.
Minősítéseiből néhány lényeges gondolatot idézve:
- Érdeklődési köre biológiai jellegű. Jó képességű, szorgalmas hallgató. Világnézete kiforrott, szilárd materialista. (Dr. Káldy József dékán)
- Szakmailag elméleti szinten jól fejlett.
- Munkakörében igen kezdeményező, több kísérleti jellegű szakmai elképzelése van. E téren azonban a megfelelő biztos eredmények birtokában tartom csak lehetségesnek az üzemi méretű munka megvalósítását. (Szeverényi István erdészetvezető 1974.)
- Mint erdészetvezető helyettes közvetlen bírálatával, észrevételeivel, nyíltságával sok segítséget ad egyes kényes kérdések (szakmai, személyzeti) tárgyilagos megítélésében, illetve megítéléséhez. (Szeverényi István erdészetvezető 1978.)
- Sokéves erdészeti gyakorlatát megfelelően hasznosítja, adottságai folytán magasabb munkaköri (erdészetvezető) betöltésére alkalmasnak mutatkozik. (Szeverényi István erdészetvezető 1982.)
Kitüntetései: Kétszeres kiváló dolgozó.
A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezetősége Felföldi Zoltánnak a részvénytársaságnál, ill. annak jogelődjénél végzett kimagasló szakmai munkája alapján példa értékű, több évtizedes folyamatos magas színvonalú teljesítményéért, innovatív erdőművelési megoldásaiért, az ezen idő alatt a homokhátsági tájért, szűkebb értelemben Nyárlőrinc és környékének erdeiben végzett elkötelezett erdőgazdálkodói tevékenységéért az Alföldi Erdőkért emlékérem odaítélését javasolta.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató