Marcsisin Tamás

erdésztechnikus, kerületvezető erdész

Marcsisin Tamás 44 éve beleszületett az erdőbe, egy akkor még árammal nem rendelkező szolgálati lakásba, így nem kellett gondolkodnia a pályaválasztáson.
Az általános iskola után Szegedre jelentkezett és a többszöri túljelentkezés ellenére is felvették a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolába, ahol szakmai tantárgyakból mindig jeleskedett. Kezdettől fogva a FEFAG tanulmányi ösztöndíjasaként tanult, majd a Nyírbátori Erdészetnél lett gyakornok 1988 nyarától. Ekkor még igen „régi vágású” erdészek szolgáltak és tőlük leste el a mindennapi feladatok rutinját. Majdani kerületében közel 40 hektár telepítést bíztak rá, melynek ma jó akácosai híven tükrözik fiatalkori megbízhatóságát, precízségét.
A katonaévek után kinevezték kerületvezető erdésznek az ömbölyi kerületbe, ahol némi határmódosításokkal ma is dolgozik az újonnan alakult Nyírlugosi Erdészetnél. Friss házasként Erdőtanyán kapott szolgálati lakást, ahol két fia után lánya is született. Legidősebb fia, Tamás, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Szakán tanul, megőrizve a harmadik generációs erdész elhivatottságot. Kerületében az eltöltött 24 év alatt körülbelül 600 hektáron hajtott végre véghasználati fakitermelést s ezen területek részbeni mesterséges erdőfelújításaként több mint 2,5 millió csemetét ültettetett el. Erdészeti szükségletre állomány alatti kis csemetekertet létesített, melyben a kocsányos tölgy csemeték mellett színes az elegy fafajok palettája. Az elmúlt 10 évben kerületében a tölgy térfoglalása megháromszorozódott, felkarolást nyert az erdei fenyő, egyre több az elegyes fajgazdag erdőrészlete, ahol a cserjefajok ültetésével, alátelepítésével felismerte az erdőszegélyek kialakításának előnyeit. A munkaerőszegény időkben az erdészet egész területén a vegyszeres erdőápolás gyakorlati megvalósítását végezte. Helybeni elismertsége, fáradhatatlan erdőt járása megmutatkozik hatékony védelmi szolgálatában is, - hisz évek óta nem kellett feljelentést írnia.
2004-ben az országos erdészversenyen megszerezte a 7. helyet, - az erdőrendezés versenyszámot megnyerte. Kerületében vezető szerepet tölt be az ömbölyi lakosság foglalkoztatása.
Munkájában érezhető az atyai intelmek megszívlelése, tisztességes és tiszta érzelmekkel fűszerezett utánpótlás ösztöne, az erdők iránti mély tisztelete, így méltán mondják róla: élete egyben élethivatása.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató