Bemutatkozás

Tisztelt Látogató!

Egyesületünk szakmai tevékenysége 1975-ben, a Nyárfa Termesztési Rendszer megalakulásával indult. A folyamatosan változó társadalmi, szakmai és jogi környezethez igazodva működési formánk többször változott. Előbb Alföldi Erdőkért Közhasznú Társaság, majd 1998-tól Alföldi Erdőkért Egyesület néven végezzük tevékenységünket.
Az Alföldi Erdőkért Egyesület kifejezetten erdész szakmai szervezet, mely az alföldi állami erdőgazdaságokat, az szakoktatási alapítványokat (közép és felsőfokon), erdészeti kutató intézetet (ERTI), valamint magán erdőgazdálkodókat is tagjai között tudhat. 
A természet- és környezetvédelem az egyesületünk fontos alapértéke, melyet a szakmai realitások, a termőhelyi adottságok, a gazdaságosság, és a jogos társadalmi igények összhangjában kell érvényesíteni. Ennek megfelelően egyesületünk éppúgy értékként tekint az Alföldön telepített kultúrerdőkre, faültetvényekre, mint a még fellelhető természetes- és védett erdőkre.
Célunk, hogy az alföldfásítás eredményeit megőrizzük és tovább adjuk az utánunk következő nemzedékeknek. Ehhez egyesületünk többek között az intenzív szakmai tapasztalatcserék, kutatói napok szervezésével, szakkönyvek és egyéb kiadványok megjelentetésével járul hozzá. Ennek eredményeképpen a diákok, az aktív szakemberek, a kutatók és a már nyugdíjas kollégák kicserélhetik tapasztalataikat, és megismerkedhetnek úgy a múlt történéseivel, mint a legújabb tudományos felismerésekkel.  Mindezek eredőjeként egyesületünkben megfogalmazódnak az alföldi erdőgazdálkodást érintő célkitűzések, elvárások, javaslatok, melyeket a szakmai és politikai döntéshozók felé továbbítunk.
Az évtizedek alatt felhalmozódott szakmai tudást igyekszünk közkinccsé tenni ezen a honlapon is. Másrészt az itt közzétett információkkal teljes átláthatóságot kívánunk biztosítani az egyesületünk működését illetően.

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!

Csiha Imre
elnök

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató