GERGÁCZ JÓZSEF

erdőmérnök, tudományos osztályvezető, kísérleti állomás igazgató

Gergácz József az Erdőmérnöki Főiskolán 1962-ben szerzett diplomát. A tanulmányai befejezését követően gyakornokként a Kisalföldi Erdőgazdaság Északhansági Erdészeténél fahasználati műszaki vezetőként kezdett el dolgozni. 1963-ban került az ERTI Alpokaljai Kísérleti Állomására, Sopronba, itt az Erdővédelmi Osztály tagjaként résztvett a Lophodermiummal kapcsolatos laboratóriumi élettani vizsgálatokban és a lucfenyő-gubacstetvek elleni védekezés kutatásában. 1964-ben került a jelenlegi munkahelyére, az Intézet Északdunántúli Kísérleti Állomására, ahol bekapcsolódott a nyármegbetegedésekkel kapcsolatos kutatómunkába.
1977-ben sikerrel megvédte "Az Aigeiros szekcióba tartozó nyárak levél és kéreg-megbetegedései és az ellenük való védekezés" c. kandidátusi értekezését.
1982. január l.-től a Nemesítési és Szaporítóanyag-termesztési Osztályra került nyárnemesítői munkakörbe. 1984-ben megbízást kapott a sárvári állomás igazgatói teendőinek ellátására, majd osztályvezetőként a Nemesítési Osztály irányítását is ellátta.
Fontosabb kutatási eredményei:

Tekintettel Dr. Gergácz József több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenyégére, amely nyárnemesítői munkássága révén szorosan kapcsolódik az Alföld erdőgazdálkodásának fejlesztéséhez, és arra a körülményre, hogy idén tölti be 65. születésnapját, és nyugdíjba vonul, az Erdészeti Tudományos Intézet az Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetésre javasolta.

vissza...