Dr. Hirka Anikó

Dr. Hirka Anikó már egyetemi tanulmányai alatt is foglalkozott kutatással. A várpalotai alumíniumkohó környező erdőkre gyakorolt hatásáról írt dolgozatával sikeresen szerepelt az Országos TDK konferencián. Diplomadolgozatát is ebben a témakörben készítette el. Tudományos diákköri teljesítményének elismeréseként az elsők között kapta meg az Országos Tudományos Diákköri Tanács által alapított Pro Scientia Aranyérem kitüntetést. 1988-ban, Sopronban szerzett erdőmérnöki diplomát. 1988. szeptember 1-től a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ösztöndíjasaként az Erdészeti Tudományos Intézet Ökológiai Osztályán állt munkába, ahol először bükkösök víz- és tápanyagforgalmával foglalkozott. 1988-tól 1994-ig az Intézet Gödöllői, 1995-től pedig Mátrafüredi Állomásán végzi munkáját. A gyermekgondozási szabadságokkal történő megszakításokkal együtt 11 éven keresztül dolgozott az Ökológiai Osztályon. 1999-ben átkerült az Erdővédelmi Osztályra ahol tölgyek makk kártevő rovaraival kapcsolatosan kezdett kutatásokat. Több tölgyön élő karpofág rovarfajjal kapcsolatban szerzett olyan új ismereteket, amik az erdőgazdálkodási gyakorlat számára is jelentősek. Többek között nemzetközi viszonylatban is elsőként számszerűsítette a cser makktermését jelentős mértékben károsító két gubacsdarázs faj (Neuroterus saliens és Callyrhitis glandium) hatásait, illetve nyert új ismereteket a fajok életmódjára vonatkozóan. Kimutatta, hogy a rovarfertőzöttség mértéke hogyan hat a tárolt makk készletekben a gomba okozta veszteségekre. Ebben a témakörben írta meg PhD dolgozatát, amit 2003-ban sikeresen megvédett. 2004-től, Leskó Katalin nyugdíjba vonulását követően átvette az Erdészeti Figyelő-Jelzőszolgálati Rendszert, benne az Erdészeti Fénycsapda Hálózat irányítását. Ettől kezdve ő szerkeszti az adott évi magyarországi erdőkárokat összegző, illetve a következő évre előrejelzéseket szolgáltató, ún. „Erdővédelmi Prognózisokat”. Társszerzője a kárjelentéseket segítő két könyvnek: Hirka A. és Csóka Gy. 2006: Képes útmutató és kódjegyzék az erdővédelmi jelzőlapok kitöltéséhez; Csóka Gy., Hirka A., Koltay A. és Kolozs L. 2013: Erdőkárok - képes útmutató. A fentieken túl folyamatosan végzi a hazai erdőkár adatok elemzését, és publikálja is az ezzel kapcsolatos eredményeket. Részt vesz továbbá egyes inváziós kártevők terjedésének, életmódjának tanulmányozásában. Kutatói pályafutása során mintegy 120 tudományos közleményt jegyez szerzőként/társszerzőként. Ezekre a közleményekre közel 250 alkalommal hivatkoztak Mexikótól Kínáig.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató